Összefoglalás. A szerzők irodalmi adatok alapján áttekintik a házinyúl Staphylococcus aureus okozta, vérfertőzésben és különféle szervekben elhalásos-gennyes gyulladásban megnyilvánuló, rendszerint félheveny vagy idült betegségét. Részéletesen elemzik a hajlamosító tényezőket. A főbb tüneteket és az elváltozásokat életkor szerint (újszülöttek, tenyészállatok) ismertetik. A kórokozó kimutatása mellett kitérnek a nagy és a kis virulenciájú törzsek jellemzésére. A virulencia meghatározását az esetleges kezelések és a kórjóslat szempontjából tartják fontosnak. A virulencia meghatározására alkalmas módszerek közül a biokémiai tulajdonságokat, a fágérzékenységet, a genotipizálást és a multiplex PCR-t ismertetik. A kórokozó közegészségügyi jelentőségével kapcsolatban kitérnek az MRSA-törzsekre és azok kimatatási módjára. Saját tapasztalataik közül leírják, hogy a vizsgált 47 nyúlállomány nagy részében a betegség klinikai tünetekben is jelentkezik. Az izolált kórokozók virulenciájának és gyógyszerérzékenységének meghatározása folyamatban van.
(Summary. Authors review old and novel facts and information on various syndromes caused by Staphylococcus aureus infection in domestic rabbits. Predisposing factors of these conditions are assessed in detail. Clinical signs and lesions are described according to the affected age group (sucklings, breeders). Means of detection of the pathogen is discussed along with current options for differentiating high and low virulence strains. Determination of virulence type through biochemical tests, phage-typing, genotyping or with multiplex polymerase chain reaction (PCR) has important implications in treatment options and disease prognosis. Authors emphasize public health significance of Staphylococcus aureus strains, as they describe MRSA strains and their methods of detection.)
„A staphylococcosis házinyúlban vérfertőzésben (szepszisben) és a különféle szervekben elhalásos-gennyes gyulladásban megnyilvánuló, rendszerint félheveny vagy idült, enzootiásan jelentkező betegség” (34). A kórokozó a Staphylococcus aureus. A betegség évtizedek óta jelen van hazai nyúltelepeken (34, 35), az európai nyúltenyésztő országokban (14, 24), és az USA-ban is (10). Franciaországban, az 1982 és 1985 közötti időszakban észleltek először heveny megbetegedéseket, azonban a ’90-es évek elejéig megelőző kezelésekkel a veszteségeket alacsony szinten tudták tartani. 1992-től, valószínűleg a tartástechnológia egyre intenzívebbé válása és a modern hibrid fajták előtérbe kerülése miatt, az esetek száma megsokszorozódott. 2002 után a több hatóanyaggal szemben rezisztens és ún. nagy virulenciájú törzsek széles körű elterjedésével a betegség ismét súlyos problémává vált (2).
Hajlamosító tényezők, tünetek, kórfejlődés
Az S. aureus fakultatív patogén, opportunista kórokozó, így a klinikai tünetekben megnyilvánuló staphylococcosis kialakulásához feltételezhetően hajlamosító tényezőkre van szükség. Ezek tudományos igényű felméréséről a vonatkozó szakirodalomban nem találtunk leírást. A kevés elérhető adat és saját gyakorlati tapasztalataink alapján az istálló levegőjének magas páratartalma, a nedves alomanyag és a mechanikai sérülések hajlamosítanak kisnyulakban az 1 hetes életkor előtt szepszis és gennyes bőrgyulladás formájában megnyilvánuló betegségre. A mechanikai sérülések a nem megfelelő (szúrós) alomanyag és a nem megfelelően irányított szoptatás miatt következhetnek be. Ha ugyanis nem korlátozzák az anyák fészekben tartózkodásának idejét, akkor karmukkal felsérthetik a fiókák bőrét (1, 2, 5, 10, 11, 14, 17, 24). Ezek a tényezők a nagyüzemi termelésben gyakoriak, még a legmodernebb tartástechnológia mellett is előfordulhatnak. Mivel járványos méreteket öltő staphylococcosis jó és rosszabb technológiai és higiéniai színvonalat képviselő telepeken egyaránt előfordulhat, egyesek véleménye szerint a betegség állományon belüli elterjedése és kártétele inkább a kórokozó–gazdaszervezet, mint a kórokozó–környezet vagy gazdaszervezet–környezet kölcsönhatásától függ (3, 5, 11).
Újszülött állatokban S. aureus fertőzés következtében tűszúrásnyi, gennyes gyulladásos gócok alakulnak ki a bőr hámrétegében, impetigok alakjában, a has alján, kifejezetten a köldöktájékon, az elülső végtagon és az alsó állkapcson. 3–5 napos életkorra ezekből a gócokból tályogok jönnek létre (1. ábra), kb. 10 napos életkortól ugyanakkor a szőrzet már elfedi ezeket az elváltozásokat (10). A bőrgyulladás következtében a legtöbb kisnyúlban szepszis alakul ki (24). Kórszövettani vizsgálattal a bőrben felületes elhalás, neutrophil granulocytás beszűrődés és baktériumalakok láthatók (17), szepszis esetében gyulladásos-elhalásos vagy elhalásos gócok figyelhetők meg a különböző szervekben. Szívizom-elfajulás gyulladásos jelenségek nélkül is előfordulhat, szintúgy gócos formában a reaktív szívizomrost-necrosis is (5, 10, 34).
A tenyészállatokban előforduló elváltozások közül a tejmirigygyulladásnak van a legnagyobb jelentősége (2. ábra). A fertőződés a laktáció alatt következik be, általában a bőr hámrétegét kolonizáló baktériumok által, ascendáló úton, de a haematogen fertőződés okozta tályogképződés sem kizárt. Egyes állatok az első fialáskor megbetegszenek, míg mások számos termékenyítés után sem mutatnak tüneteket. Ha az anyaállat a termelési ciklus korai szakaszában betegszik meg, az általa nevelt utódok általában elpusztulnak. A gyógyult állatok gyakran újrafertőződnek, sok esetben pedig nem gondozzák az almot. A kisnyulak fertőződése miatti elhullások mellett a tejhiány következményekénti eléhezés is jelentős károkat okoz (1, 5, 34). Az S. aureus okozta mastitisnek házinyúlban klinikailag heveny és idült formája van. Előbbinél a tejmirigy bőre meleg, kipirult, majd cianotikussá válik és részben elhal, a mirigyállományban elhalásos-gennyes gyulladás figyelhető meg. A heveny forma gyorsan terjed az állományban, az érintett almok eléheznek (1, 14). A megbetegedett anyaállat esetenként órákon belül elhullik, de előfordulhat, hogy a betegség krónikus formába megy át (1, 5, 38). Ekkor a mirigyállomány kötőszövetes átszövődése figyelhető meg, valamint benne 2–3 hét alatt 2–10 cm nagyságú tályogok alakulnak ki, amelyek tartalma a külvilágra ürül vagy besűrűsödik (1). Egyes esetekben a csecsbimbók körüli bőr felületes gyulladása is megfigyelhető (5, 24).
A tenyészállatok idő előtti kiesésének másik fontos oka a talpfekély kialakulása (3. ábra). Az anyákat és a bakokat egyaránt a betegség ezen formája miatt selejtezik a leggyakrabban (26). Egyes vizsgálatokban a jellegzetes elváltozások 100%-ából (24), ill. 95%-ából (26) kimutatható volt a kórokozó. Erre a betegségre hajlamosít a nem megfelelően kialakított, éles részeket tartalmazó ponthegesztett dróthálóketrec, ill. a pihenődeszka hiánya (3, 5, 6, 9, 33), a fészkek alomanyagának nedvesedése, továbbá a nagy testtömegű fajták is fogékonyabbak. Az elváltozás általában a metatarsus proximalis epiphysisének kiemelkedő képletei alatt jelenik meg. Először, a megnövekedett nyomás miatt, a hámszövet hyperplasiája, parakeratosisa alakul ki, ill. később ischaemiás elhalás jöhet létre. Az elhalt bőrterületen elszaporodó S. aureus elhalásos-gennyes gyulladássá alakítja a folyamatot. Bizonyos esetekben a lágy szövetek elhalása olyan mélyre terjed, hogy a lábvég csontjai is előtűnnek (5, 17, 34).
Gennyes méhgyulladás vagy jellegzetes diffúz elhalásos endometritis (4. ábra), vetélés szintén kialakulhat S. aureus fertőzés következtében. Az ilyen jellegű betegségből gyógyuló anyák csak nagyon ritkán állíthatók vissza a termelésbe, legtöbbször selejtezik őket (5, 14, 26, 38).
Gennyes kötőhártya-, tüdő-, középfülgyulladás és tályogok kialakulása a bőr alatti kötőszövetben bármilyen korosztályban előfordulhat (2, 5, 34).
Kórhatározás
A jellegzetes klinikai tünetek és kórbonctani elváltozások állományon belüli nagyarányú jelentkezése erős gyanút kelt a betegség enzootiás jelenlétére. A kórokozó rutin baktériumtenyésztéssel könnyen kimutatható, az elváltozást mutató szervekből véresagarra kioltva, aerob körülmények között, 37 °C-on inkubálva, 18–24 óra után 1–3 mm átmérőjű, kerek, fénylő, domború, általában sárgás karotinoid pigmentet termelő telepeket képez, amelyek körül jellegzetes kettős haemolyticus zóna látható. A baktériumtelepek kataláz-pozitívak, oxidáz-negatívak és koaguláz-pozitívak, a telepből készített kenetben Gram-pozitív, szőlőfürtszerűen rendeződő coccusok láthatók.
Az elkülönítő kórjelzés szempontjából elsősorban a Pasteurella multocida okozta megbetegedéseknek van jelentősége. A P. multocida szintén képes bőr-, tejmirigy-, orr-, tüdő- és középfülgyulladást előidézni, de az elkülönítés nem ütközik nehézségekbe. Állományszintű veszteségeket jellemzően csak légzőszervi megbetegedések kiváltásával okoz. Ezen kívül véresagaron tűszúrásnyi, kerek, fénylő, szürkésfehér telepeket képez, amelyek körül haemolysis nem látható. A P. multocida telepei kataláz- és oxidáz-pozitívak, kenetükben Gram-negatív coccoid alakok vagy rövid pálcák láthatók.
A kórokozó tulajdonságai
A nyulakat megbetegítő S. aureus törzsek két csoportra, kis (low virulence a továbbiakban LV) és nagy (high virulence a továbbiakban HV) virulenciájú változatokra oszthatók.
Az LV-törzsek kevés egyedet betegítenek meg, jellemzően az idős, legyengült tenyészállatok érintettek, a megbetegedések szórványosak (5, 14, 24).
A HV-törzsek által kiváltott fertőzés járványszerű, jellemző a fészeklakó szopós állatok nagyarányú elhullása és a fiatal tenyészállatok megbetegedése. Az általánosan elfogadott vélemény szerint ezeket a törzseket tünetmentes hordozó tenyészállatokkal hurcolják be (5, 7), amelyek adott testtájékairól a kórokozó kimutatható (11).
A genti egyetem kutatócsoportja fertőzéses kísérleteket végzett a különböző virulenciájú törzsekkel. S. aureustól mentes nyulak csoportjait az állatok orrüregébe 109 CFU kórokozót juttatva, két LV- és két HV-törzzsel fertőzték. A fertőzés utáni napokban a kórokozó az összes csoportban kimutatható volt a különböző testtájakról (orr, fül, lábvégek, has, testhajlatok, perianalis terület). Az LV-törzsekkel fertőzött csoportban a fertőzöttség mértéke gyorsan csökkent, a fertőzés utáni 5. napon már nem tudtak belőlük kórokozót kimutatni. Bár ezután kisszámú (1–2, 8–17%) állat mintáiban ismét megjelent a fertőzésre használt Staphylococcus-törzs, de tüneteket nem észleltek. A HV-törzsekkel fertőzött csoportokban a pozitív minták száma állatonként és csoportonként is szignifikánsan nagyobb volt, és a fertőzöttség csökkenésének mértéke is jóval lassabb volt. A kísérlet végén (28 nap) az állatok 87–97%-ából kimutatható volt a kórokozó. Az állatok 17%-ánál tüneteket is tapasztaltak, apró tályogok alakultak ki az orrukon, a lábvégeiken és a gáttájékukon (11).
Egy ezt követő kísérletben a has két oldalán, aszeptikus módon, tetoválótűvel felületesen felsértették a bőrt, és különböző S. aureus törzsekkel fertőzték az egyik oldali sebzést. A fertőzések helyén idővel tályogok alakultak ki. Az LV-törzsekkel kezelt állatok csoportjaiban az állatok 70–80%-ában alakult ki elváltozás, két hét után a csoport 30–60%-a tünetmentes volt, az elváltozások kiterjedése nem haladta meg a 7 mm-t, és a kísérlet végén a kórokozó csak 10–20%-ban volt kimutatható a fertőzött és nem fertőzött sebekből, ill. az állatok orrüregéből. Ezzel szemben a HV-törzsekkel kezelt csoportokban az állatok 90%-ában kialakult elváltozás, a megbetegedett állatok nem gyógyultak meg teljesen, az elváltozások kiterjedése sok esetben elérte a 40 mm-t, minden esetben 10–15 mm-nél nagyobb volt, a kísérlet végén a kórokozó a fertőzött területek mindegyikéből, a nem fertőzött sebekből 70%-ban, az állatok orrüregéből 30%-ban kimutatható volt. Egyes állatok ajkán is apró tályogok keletkeztek, amelyekből a fertőzésre használt törzs kimutatható volt. A kapott eredmények statisztikai elemzése szignifikáns különbséget mutatott ki az LV- és a HV-törzsek megbetegítőképessége között (20). A két, előzőekben említett kísérlet eredményei azt mutatják, hogy a HV-törzsek nyúlhoz adaptálódtak, kifejezett kolonizáló- és megbetegítőképességgel rendelkeznek.
Gyógykezelés
Ahogy az előbbiekben már említettük, az LV-törzsek kisszámú egyedet betegítenek meg, jellemzően az idős, legyengült tenyészállatok érintettek, a megbetegedések szórványosak. Ha csak ezek a törzsek állnak a megbetegedések hátterében, akkor olyan kevés állaton láthatók tünetek, hogy az állományszintű kezelés felesleges, a tüneteket mutató egyedek selejtezése elhanyagolható veszteséggel jár. Kis létszámú vagy nagy genetikai értékű állományokban, és bizonyos kórformák (talpfekély, tályog, orr- és kötőhártya-gyulladás) esetén van értelme egyedi kezelésnek, amely célzott antibiotikum-kúrából és szükség esetén sebészi ellátásból (tályog megnyitása és kitisztítása) áll (2, 5, 34).
Az eddigi tapasztalatok szerint a HV-törzsekkel szemben nem áll rendelkezésre hatékony állományszintű gyógymód. Alapos takarítással és fertőtlenítéssel, valamint antibiotikum-kezeléssel a morbiditás és a mortalitás csökkenthető, de a kezelések befejezése után a veszteségek mértéke rövid időn belül az eredeti szintre emelkedik (2, 5, 7, 12, 14, S. BOUCHER, szóbeli közlés, 2009; J. M. ROSELL, szóbeli közlés, 2010).
Higiéniás és kemoterápiás programokkal a kórokozótól nem lehet mentesíteni az állományt. A tüneteket mutató és fertőzöttségre gyanús állatok selejtezése még kevésbé sikeres, az újonnan beállított, fogékony állatok ugyanis hamar megfertőződnek, klinikai megbetegedésük és elhullásuk miatt az állományszintű veszteség még nagyobb mértékű lesz (5, 6, 7, 12). Az egyetlen hatékony védekezési mód a fertőzött állomány teljes selejtezése, majd alapos fertőtlenítés után, mentes állomány betelepítése (5, 12, 31).
Számos vizsgálatot végeztek a betegség elleni immunizálás lehetőségeinek megismerése érdekében. A különböző vakcinák hatásosságát kísérletes körülmények között számos esetben kimutatták (1, 5, 19, 20, 21, 27), de a gyakorlatban egyik módszer sem vált be teljes mértékben (19). Az autovakcinát használó termelők egy része a kezelés után kisebb kártételről számol be, de a vakcinázásra alapozott mentesítés eddig nem volt sikeres (5).
Az autovakcina hatékonyságát a már említett kísérletes fertőzési modell segítségével vizsgálva, arra a következtetésre jutottak, hogy az immunizálás részleges védettséget adhat az állatoknak. A vakcinázott nyulakon kialakuló tályogok mérete szignifikánsan kisebb volt, az elváltozás gyógyuló tendenciát mutatott. Ennek ellenére a vakcinázás sem a fertőződést, sem az elváltozások kialakulását, sem pedig a kórokozó testfelületen való terjedését nem volt képes megakadályozni (19, 21).
Mivel a házinyúlállományok nagy részében megtalálható az S. aureus baktérium, ezért fontos kérdés eldönteni, hogy a kimutatott kórokozó kis vagy nagy virulenciájú csoportba tartozik-e.
Biokémiai tulajdonságaik alapján az LV-törzsek a humán vagy a baromfi típusokba tartoznak. A HV-törzsek mindegyike az ún. „mixed CV-C” biotípusba tartozik. Ez a csoport, az előzőekkel ellentétben, β-hemolizint termel, a humán törzsekkel ellentétben nem termel sztafilokinázt, valamint a baromfi eredetű törzsekkel ellentétben, kristályibolyát tartalmazó triptóz agaron lila telepeket képez. Ezek a tulajdonságok azonban nem használhatók fel az LV- és HV-törzsek elkülönítésére, mert egyes LV-törzsek is a „mixed CV-C” biotípusba tartozhatnak (5, 6, 7, 8).
Pontosabb azonosítást tesz lehetővé a nemzetközileg elfogadott fágkészlettel végzett tipizálás (25). Az LV-törzsek fágérzékenységének mintázata változatos, ezeket sokféleségük miatt nem sikerült rendszerbe foglalni (6, 11). A HV-törzsek a készlet II. csoportjába tartozó 3A, 3C, 66, ill. 71-es bakteriofágok közül legalább egyre érzékenyek (30). A módszer jó azonosítást tesz lehetővé, de lassú és körülményes, ezért a mindennapi diagnosztikába nem építhető be.
Az LV- és a HV-törzsek genotípusát is vizsgálták. Randomly amplified polymorphic DNA-PCR (RAPD-PCR) technikával végzett vizsgálatok alapján a HV-törzsek egyértelműen egy adott mintázatot mutatnak, amely az LV- és egyéb S. aureus törzsek mintázatától elkülöníthető (13).
VANCRAEYNEST és mtsai a házinyúl eredetű HV- és LV-törzsek elkülönítésére alkalmas multiplex PCR-módszert alakítottak ki (31). Három, a HV-törzsekre jellemző és az LV-törzsekből hiányzó gén, a bbp, az egc clustert alkotó hat gén közül kiválasztott, ún. selm gén, és az RAPD-vizsgálat során kimutatott, „flank” névre keresztelt génszakasz kimutatásával tettek különbséget a nagy és kis virulenciájú törzsek között. Pozitív kontrollként az ún. femA gént választották, amely S. aureus specifikus génszakasz (18, 31, 33).
Az S. aureus közegészségügyi jelentőségű. A kórokozó által kiváltott megbetegedések valószínűleg egyidősek az emberiséggel (36). Az első tudományos esetismertetések már a XIX. század végén megszülettek (16). Az antibiotikumok elterjedése áttörést jelentett a hasonló esetek kezelésében, azonban az USA-ban már négy évvel a penicillin 1943-as bevezetését követően megjelentek a penicillin-rezisztens S. aureus törzsek (PRSA). A PRSA elleni kezelésre 1959-ben vezették be a meticillin hatóanyagot, de már 1961-ben közöltek eseteket meticillinrezisztens S. aureus (MRSA) okozta megbetegedésekről. Rövid idő alatt az MRSA-törzsek világszerte megjelentek kórházakban és közösségekben egyaránt (36). A kórokozót európai, kanadai és távol-keleti állatállományokban és vágóhidakon is kimutatták (32, 37). Az MRSA-törzsek jelenlétét már magyarországi szarvasmarhatelepen is kimutatták (15), hazai nyúlállományokban való előfordulásukról az elérhető szakirodalomban nem találtunk utalást. Az MRSA-törzsek az ún. mecA gén kimutatására irányuló PCR-módszerrel azonosíthatók (29).
Hazai tapasztalataink
Diagnosztikai munkánk során, az intézményünkkel kapcsolatban álló 47 hazai nyúlállomány túlnyomó részében klinikai esetekből kimutattuk a kórokozót. Sajnos a gyógyszer-érzékenységi vizsgálati eredmények alapján meghatározott antibiotikum-kezelésekkel és szigorított higiéniai intézkedésekkel sem lehetett jelentős klinikai javulást elérni az érintett állományokban. Saját, még nem közölt vizsgálataink alapján a hazai nyúltelepeken előforduló S. aureus törzsek mindegyike érzékeny a tiamulin hatóanyagra. Ezen kívül nagyobb arányban in vitro csak olyan hatóanyagokkal szemben bizonyultak érzékenynek, amelyek a nyúlra toxikusak (penicillin és származékai), vagy kedvezőtlen kinetikájuk miatt szisztémás kezelésre per os nem alkalmasak (gentamicin). A tiamulin hatékonyságát alátámasztó érdekes megfigyelés, hogy a járványos enteropathia kezelésére a bacitracintartalmú készítmény hazai törzskönyvezése előtt széles körben igénybe vett hatóanyag alkalmazásának háttérbe szorulásával érezhetően nőtt az S. aureus okozta megbetegedések gyakorisága. A választást megelőző egy hétben ugyanis, a még anyjukkal együtt tartott kisnyulak takarmányfogyasztása jelentőssé válik, ezért a tenyészállatok is ún. választó-, azaz hízótápot esznek, tehát az anyák is rendszeresen részesültek tiamulinkezelésben. 2009-ben hazai vizsgálatok is igazolták a bacitracin hatóanyag hatásosságát a járványos enteropathia kórképpel szemben, bacitracintartalmú készítményt törzskönyveztek nyulak részére (23). Ezáltal az egyébként más okból alkalmazott, de a staphylococcosis ellen is hatékony tiamulinkezelések elmaradtak, és a velünk kapcsolatban álló nyúltenyésztő telepek nagy részén a staphylococcosisra jellemző tünetek gyakoribb megjelenéséről és a veszteségek növekedéséről számoltak be. A probléma összetettségét jelzi továbbá, hogy a tiamulin hatóanyaggal végzett állománykezelést viszont összefüggésbe hozták szopós nyulak klebsiellosisával – ez is alátámasztja, hogy a nyúlállományok antibiotikumos kezelését minden esetben az elérhető előnyök és a lehetséges veszélyek gondos mérlegelésének kell megelőznie (3, 4, 22).
A staphylococcosis egyre gyakoribb megjelenését saját vizsgálataink is igazolták. Az általunk vizsgált állományok, a tenyészállat-utánpótlás révén, közvetlen kapcsolatban állnak nyugat-európai állományokkal, így a HV-törzsek megjelenése hazánkban nem csak lehetséges, hanem nagyon valószínű. A telepek jelenlegi HV/LV státusza, elérhető specifikus diagnosztikai eljárás hiányában azonban ismeretlen. A törzsgyűjteményünkben archivált, hazai nyúltelepekről származó S. aureus törzsek MIC-értékének meghatározása, meticillinrezisztenciájának vizsgálata és HV/LV besorolása laboratóriumunkban folyamatban van.
